Projektáló

Úgy látszik, eljött az idő saját karriertörténetem közreadásához. A munkahelyeken s azokon kívül immár óráról órára, exponenciálisan gyarapodó elhallgatások, sunnyogó mellé- és levegőbe beszélések kedveznek az ilyen történetecskéknek.

Amit itt leírok, minden valós, megtörtént eseményen alapul, ám –bevált filmes fordulattal élve- a szereplők, helyszínek stb. nevei, megnevezései, valamint a szükséges egyéb íráskellékek képzeletem s a megtorlástól való félelem szüleményei. A valósággal való minden azonosság a véletlen valamint hányavetiségem, felszínességem, tehetségtelenségem műve. Természetesen nekem is megvan a magamhoz való eszem, én is féltem az állásom, számomra sincs fontosabb dolog az életben családom boldogulásánál, s még szép, hogy továbbra is igényt tartok mindarra, amit elértem. És többre, persze. Amit a sorok között véleményként esetlegesen olvashatsz, az kizárólag a szerző vagy a Nagybecsű Olvasó saját delíriuma, a kiadó azzal sem azonosulni, sem annak kapcsán állást foglalni nem kíván, sőt, esetenként határozottan elhatárolódik attól. Ha pedig ez így nem tetszik, menj, húzz sorszámot.

Antré

Bár megérné, nem kezdem Ádám-Évától, hanem a dolgok állásának közepébe csapunk. Az ezerkilencszáznyolcvanas évek végén pályakezdőként az ország utolsó sztalinista gimnáziumában kezdtem tanítani. Ha valaki azt gondolná, ez a felütés üres handabandázás, jó szándékkal, de felvilágosítom, hogy jelentősen el van tévedve. Mert igen, a fene sem gondolta akkor (főleg épp akkor), hogy létezik még ilyen. Majdnem hanyatt estem, mikor először hallottam, hogy a diákok Tanár Elvtársnak szólítják a kollégákat. Sosem felejtem a pillanatot, ahogy ott álltam a tanári ajtajában, s a megrökönyödéstől mukkanni sem tudtam, mikor egy kellemes tekintetű, végzős diáklány Marozsán tanár elvtársat kereste. Pedig elég nagy pofám volt mindig, akkor is, ha hallgattam. Mindenesetre mikor néhány perc múlva rácsuktam életem első órájára az ajtót, pontosan tudtam, mit kell tennem. Sőt, előre bazsalyogtam a prédán, ami ilyen könnyen az ölembe hullt.

- folytatás a következő bejegyzésben -

Kezdők nyolc, haladók +4 lépése ahhoz, hogyan szüntetheted meg egycsapásra munkahelyi gyökér (arrogáns, embertelen, szadista, agresszív, kíméletlen, gátlástalan, karrierista, manipulatív, önelégült, képmutató stb.) vezetőidet illetve kollégákat. Egyszerű technikák, viszont azonnal éveket, évtizedeket, infarktusokat, gyomorfekélyt, idegösszeroppanást, megkeseredettséget, adósságot stb. spórolsz vele. Ráadásul hirtelen tiszteletet, megbecsülést, elismerést, majd hízelgést tapasztalsz, fizetésemelést és jutalmat/prémiumot kapsz.

Persze, ha imádsz szenvedni, mártírkodni, behódolni (hisz ez pl. jó ürügy állandóan hülyeségekről locsogni, pszichológushoz, lájfkócshoz, nőhöz hordani a kereseted), vagy pontosan tudod, hogy a szervilizmus kényelmes és busásan fizető munkahelyi stratégia, egyszerűen lapozz tovább!

Bónusz:

egyperces gyorstalpaló békés kreatívoknak (katt a képre)

Hatékonyságban meg utolsó előttiek vagyunk. Nem oly régi felmérés végeredménye ez a két megállapítás.

Dolgozó ember számára egyik sem meglepő. Csípőből tegyük is fel ostoba, felesleges és dilettáns kérdéseinket:

1. Mi / ki miatt van ez így?

2. Valójában akkor mi a fene zajlik a munkahelyeken?

A választ valamennyien pontosan tudjuk. Vérmérséklet és fásultság mértékétől függően meg is fogalmazzuk. Úgyhogy ne hülyítsük egymást.

Csakhogy ez távolról sem nyom annyit a latban, mint a hó eleji bankszámlánk. Vagyis sokan vannak a maffiózók, de még többen a prostik. Uff! Ezt azért nem kellett volna, igaz? Pedig még nem értünk a dolog végére.

Mert ezek szerint nemcsak eltűröm a terméketlen, romboló, ártó terrort, hanem - ki is szolgálom. Kénye-kedve szerint. Napról napra, hónapról hónapra. Sőt, én magam is igénybe veszem, mint fogyasztó.

Vagyis akkor ki által tartatik fenn, tápláltatik, fogyasztatik és finanszíroztatik mindez? Óráról órára?

De szörnyűbbet mondok: ott van a család. Mert ki másért, ha nem értük? Csakhogy tejtől-víztől a gyógyszerekig, esetleg egymásig ott aztán tényleg mindenki fogyaszt.

Mi a francba gabalyodtunk bele? És mit lehet itt csinálni?

Nem tudod, ugye?  Ez van, igaz?

Mert megérdemled. További jó munkát!

A hétvége múlandó. Ugyan mire gondolhat a magyar munkaerő vasárnap délután? Sok mindenre talán nem, így aztán előbb a hétfő reggelre, utóbb pedig kedves főnökére, s máris témánál vagyunk.

Tessék, szabad a vásár, ínycsiklandónak egy vasárnap ebédnyi hozzá- és beszólás:

- Munkáért biztosan nem.

- A korlátoltságáért.

- Mert egy rohadék szemét! Állat. Tetű. Görény. Patkány. stb.

- Na, ez az, amit nem tőlem kell megkérdezni.

- Hogy hülyébb legyen, mint a gazdája.

- Bármiért + annak az ellenkezőjéért is.

- Ez még nem derült ki, mivel nem szokott bejárni.

- Melyik?

- Kit érdekel, csak jöjjön a lóvé!

Ha nincs jobb dolga, folytassa a gyűjtést, aztán hétfő.